Barion Pixel

I. Nyíregyházi Futófesztivál
2021. augusztus 8.

ÚTVONALTERVEK

Ötpróba - 5 km útvonal (egyéni)

Tervezett rajt időpont: 8:50

Szövegesen:

Rajt: Végig jobbra tarts a futóknak. Kossuth-tér - OTP – Rossman bejáratával egy vonalban – Korzót jobbról megkerülve a Korzó és a VMK között ki a körútra – Szegfű utcán végig (keresztezve a Hunyadi utat, a Géza utcát, az István utcát és a 4 sávos körútat a SPAR és OBI között, egészen a Liszt Ferenc utcáig. A Liszt Ferenc utca kereszteződésében balra fordul, egyenesen a Bujtosi városligetig. Itt keresztezve a Belső körutat átfutunk a Bujtosi-tó körüli rekortán pályára, ahol megyünk egy kört, majd vissza a Belső-körúton a Liszt Ferenc utcáig, ahol jobbra fordulunk. Itt vissza a Szegfű utcáig, ahol jobbra fordulunk. Innen egyenesen megyünk végig a Korzóig, keresztezve a 4 sávos körútat, az István utcát, a Géza utcát és a Hunyadi utcát. A Korzó előtt balra letérünk a Nagy Imre térre, jobbra tarts irányelv, majd jobbra rákanyarodunk Szabadság térre amiről balra ráfordulunk a célegyenesre a Dózsa György utcára, egészen a célkapuig futva, mely az Otp és a Rossmann között lesz ahol a rajtkapu.

Részletes utca lista:

Rajt: Kossuth tér (úton) – OTP és Rossman között (rajtkapu)

Dózsa György utca (úton)

Szabadság tér (úton)

Nagy Imre tér (úton)

Vay Ádám krt. (úton, VCM út felőli oldal lezárva, jobbra tarts)

Szegfű utca (úton, Sportcentrum felőli oldal lezárva, jobbra tarts)

Liszt Ferenc utca (úton, jobbra tarts)

Bujtosi tóra rá egyenesen befutunk (teljes kör a rekortánon)

Innentől ugyanazon az úton futunk vissza a célig, jobbra tarts irányelvvel.

Liszt Ferenc utca (úton, jobbra tarts)

Szegfű utca (úton, a Sportcentrum felőli oldal lezárva, jobbra tarts)

Vay Ádám krt. (úton, VCM út felőli oldal lezárva, jobbra tarts)

Nagy Imre tér (úton)

Szabadság tér (úton)

Dózsa György utca (úton)

Cél: OTP és a Rossman között (célkapu, a rajtkapuval megegyezik)

Szintidő: 45 perc

Frissítő – és váltópont: nincs

FMedical 10km útvonal (egyéni)
(Ötpróba 5km-es útvonalon 2 kör)

Tervezett rajt időpont: 8:40

Megegyezik az Ötpróba 5km útvonalával, annyi különbséggel, hogy itt 2 kört kell megtenni a versenyzőnek. Az első kör után a Korzó előtt, a Vay Ádám körút VCM oldalán lesz egy fordító- / frissítőpont. Innen még egy kört kell megtenni az első körnek megfelelően. A második kör vége ugyanúgy zárul, mint az Ötpróba 5km végénél.

Szintidő: 1 óra 20 perc

Frissítőpont: 1 db

„Az első kör után a Korzó előtt, a Vay Ádám körút VCM oldalán lesz a fordító- / frissítőpont.”

Váltópont: Nincs.

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) útvonal (egyéni, páros, trió)

Tervezett rajt időpont: 8:30

Rajt: Kossuth-tér, OTP -Rossmann bejáratával egy vonalban – Korzót jobbról megkerülve a Korzó és a VMK között ki a körútra – Szegfű utcán végig (keresztezve a Hunyadi utat, a Géza utcát, az István utcát és a 4 sávos körutat a SPAR és OBI között, egészen a Liszt Ferenc utcáig. A Liszt Ferenc utca kereszteződésében balra fordul, egyenesen a Bujtosi városligetig. Itt keresztezve a Belső körutat átfutunk a Bujtosi-tó körüli rekortán pályára, ahol egy teljes kört megtéve kifordulunk hajtűkanyarban a rekortán pályáról jobbra a Belső körút bringaútjára és felfutunk (jobbra kanyarodva) a nagykörút (László utca) bringaútjára. Itt a nagy körúton (Ferenc krt.) megyünk végig a Sóstói útig, ahol jobbra fordulva megyünk a Sóstói úton egészen a Csaló közig. Itt balra fordulva bemegyünk az Erdei tornapálya parkolójába, ahol a hátsó bejáratnál (fasorompó) futunk be az erdőbe, a tornapályán át megyünk a hátsó nagy visszafordítóig („fasziget”), majd itt a fasziget körívén fordulva (jobbról balra), ugyanezen az úton és futunk vissza az erdőben, a tornapályán át, az első kijárathoz és jobbra kanyarodva a parkolóból, visszatérünk a Csaló közbe, ahonnan jobbra kanyarodva felfutunk a Sóstói útra. Futunk végig Sóstó irányába.

A Sóstói felüljárón elmegy a mezőny jobbra a Kemecsei útra, a Blaha sétánynál balra bemegyünk a bringaútra és azonnal jobbra kanyarodva a bringauton futunk a Fürdő utcáig. A Fürdő utcán jobb sávban futva egészen a Szódaház utcáig, ahol balra kanyarodunk, majd megint balra és végül az Édes Erdőnél balra kanyarodunk a Csónak utcára és visszafutunk a Fürdőutcáig, és jobbra kanyarodunk. Azon a szakaszon ahol bejöttünk a Fürdő utcára, ugyanott megyünk ki, jobbra tarts van az úton, bringaúron és visszafutunk a Kemecsei útra, ahol a felüljárón balra fordulva indul vissza a mezőny a Sóstói úton. Innen végig az út jobb sávjában mennek a futók a Sóstói úton, futva az úton (jobbra tarts) a Kossuth utcáig, majd egészen a Vay Ádám krt-ig. Itt balra fordulva vissza Korzó felé, ahol a Korzó és a Piros ház között jobbra fordul a mezőny, egyenesen a Jókai térig, ahol az „Alma” szobornál balra fordulunk, majd jobbra a Dózsa György utcára kanyarodunk, a Kossuth-tér felé egészen a célig.

Részletes utca lista:

Rajt: Kossuth tér (úton) – OTP és Rossman között (rajtkapu)

Dózsa György utca (úton)

Szabadság tér (úton)

Nagy Imre tér (úton)

Vay Ádám krt. (úton, VCM út felőli oldal lezárva, jobbra tarts)

Szegfű utca (úton, Sportcentrum felőli oldal lezárva, jobbra tarts)

Liszt Ferenc utca (úton, jobbra tarts)

Bujtosi tóra rá egyenesen befutunk (teljes kör a rekortánon)

Belső körút (bringaút)

László utca (bringaút)

Ferenc krt. (bringa út)

Sóstói út (úton jobb sáv)

Csaló köz (úton)

Erdei sétány (túlsó bejárat)

Erdei Tornapálya

Erdő (hátsó fordítónál visszakanyarodunk, ugyanezen az úton vissza)

Erdei Tornapálya

Erdei sétány (első bejárat)

Csaló köz (úton)

Sóstói út (úton jobb sáv)

Kemecsei út (úton jobb sáv)

Kemecsei út - Blaha Lujza sétány kereszteződésében bringaútra térünk

Fürdő utca

Szódaház utca

Édes erdő

Csónak utca

Fürdő utca

Kemecsei út - Blaha Lujza sétány kereszteződésében bringaútra térünk

Kemecsei út (úton, jobb oldalt)

Sóstói út (úton, jobb oldalt)

Kossuth utca (úton, jobb oldalt)

Vay Ádám krt. (úton, jobb oldalt)

Jókai tér (úton)

Dózsa György utca (úton)

Kossuth téri célkapu.

FRISSÍTŐPONTOK:

1. Városi Stadion (Sóstó felé futva, jobb oldalon) / 5,5 km

2. Erdei Tornapálya, Félmaraton trió első váltó és páros váltó / 7 és 10,3 km

3. Sóstói úti Buszforduló (Sóstói erdői rész után, Sóstói úton, Jósa A. Kórházzal szembe) 11 km

4. Sóstói, Fürdő utca legvégén a Fürdőház utcára kanyarodás előtt. / 14,5 km

5. Város Stadion (Város Centrum felé futva, jobb oldalon): Az 1.-vel szemben. kb. 19,2 km

VÁLTÓPONTOK:

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) PÁROS:

10, 3 km

Sóstói Erdő, Erdei Tornapálya (a trió 1-2. váltókkal szemben) a futó menetirány jobb oldalán

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) TRIÓ:

7 km - 1-2. futó váltása

Sóstói Erdő, Erdei Tornapályánál, a páros csapatok váltójával szaz erdei úton a futó menetirány jobb oldalán

14,5 km - 2-3. futó váltása

4. frissítőpont előtt 100 méterrel a Fürdő utcán jobb oldalt.

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) track:

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) (pálya 1.része, kinagyítva)

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) (pálya 2.része, kinagyítva)

„Platán Autóház-SEAT” Félmaraton (21 km) (pálya 3.része, kinagyítva)

Jótékonysági táv /Mozdulj Nyíregyháza - Mozduljka! - Gyermek futam útvonal (kb 1 km)

Tervezett rajt időpont: 11:20 – 11: 40

Rajt: Kossuth-tér, OTP -Rossmann bejáratával egy vonalban; majd futunk fel a Dózsa György utcán a Korzó felé, balra kanyarodunk a Jókai térre, majd balra kanyarodunk az első lehetőségnél a Hősök terére, futunk fel, az úttal jobbra tartunk egészen az Uniqua biztosítóig, balra kanyarodva a Bercsényi útra futunk, majd balra kanyarodva a Bethlen Gábor utcára kanyarodunk, egyenesen futunk fel a Kossuth térre, majd futunk fel a templomig, Magyaroknagyasszonya- társszékesegyház; balra kanyarodva rádordulunk a célegyenesre, a célkapu ugyanaz lesz mint a rajtkapu.

Utcák:

Kossuth tér

Dózsa György utca

Jókai tér

Hősök tere

Bercsényi út

Bethlen Gábor utca

Kossuth tér

Végig az úton.

Frissítőpont és váltópont: Nincs.

Mozdulj Nyíregyháza - Mozduljka! - Gyermek futam útvonal (kb 1 km)

Tervezett rajt időpont: 11:45 – 12:05

Útvonal: ugyanaz, mint a jótékonysági kör.

Frissítőpont és váltópont: Nincs.